Fiatal ismerősöm kért tőlem tanácsot a napokban. Okosat mondani nem tudtam , de a történet, amit szeretnék megosztani veletek, érdekes. Nos barátom, nevezzük Misinek, idén érettségizett. A banketten összejött az egyik osztálytársával, legyen, mondjuk Kriszti:
Tudod, Krisztit rég kerülgettem már, de valahogy sose sikerült a dolog. Körülötte mindig tucatjával zümmögtek a fickók, ő pedig élvezte a népszerűséget. Nem egy dekoratív, állandóan magát kenceficéző csaj, de óriási humora van. Olyanokat tud nevetni, hogy rázkódnak körülötte a falak, és mindenki kedveli.
A bankett jó buli volt, mindent egyszerre akartunk elmesélni, ami négy év alatt történt, Kriszti pedig elemében volt, a legnagyobb marhaságokra is emlékezett. Este még tartottuk persze magunkat, aztán ahogy a tanarak lassan eltünedeztek egyre jobban felszabadultunk. Megismertettük a lányokat a bumm-bumm koktéllal, és ízlett nekik a buborékos vodka-pezsgő keverék. Egyszer csak azon vettem észre magamat, hogy a vendéglő félhomályos udvarán gyúrjuk egymást Krisztivel. Évek óta vártam erre az alkalomra! Hajnalban kéz a kézben kísértem haza.
A következő héten együtt készültünk a felvételire, és tenger jegyzet között birkóztunk néha, persze csak módjával, mert valaki mindig volt otthon. Világos, hogy szerettünk volna már közelebbről is megismerkedni, csak hát alkalom nem volt rá. Szerencsére kölcsönösen szimpatikusak voltunk az ősöknél, így nem volt akadálya annak, hogy a hét végére kölcsönkapjam a kocsit, és lemenjünk vele Krisztiék nyaralójába a Tisza-tóhoz. Ugye nem kell mondanom, milyen sokat vártam attól a szombat estétől?
A legnagyobb melegben értünk le úgy, hogy rohantunk a zuhany alá. Külön-külön, mert Kriszti adott egy puszit, és azt mondta, hogy előttünk az egész éjszaka, nem kell rohanni. Végül is igaza van, gondoltam, megelégedve egy kis előleggel, és elmentünk csavarogni a partra, aztán majd beülünk valahova vacsorázni, aztán majd… Kéz a kézben bóklásztunk, nézegettük a ladikokat, vitorlásokat, álmodoztunk, és nagyon jó kedvünk volt. A hajók közt volt egy, amelyik olyan volt, mint hattyú a rút kiskacsák között. Vitorlás és motoros, légszekrényes, több kabinnal, csillogó-villogó.
– Látod? Tíz év múlva nekünk is ilyen lesz! – tudok én előrelátó lenni.
– De nem leszünk olyan hülyék, hogy ekkora pocsolyában áztassuk. Ilyen hajóval minimum az Adriára kell menni, vagy az Égei-tengerre. El tudod képzelni? – Kriszti nevetett.
– Nem hiszed? Na jó, 15 év múlva.
– Igazad van, tényleg az Adrián szoktuk használni. – bukkant fel a hajóból a tulaj.
A nő sortban volt, pólóban, az arca gondosan kikészítve, nyakán aranylánc, csuklóján és a bokáján is vékony lánc, keze ápolt, körme festett. Az a világ, ahova egyszer majd mi is tartozunk, gondoltam. De nem negyven évesen, mert a festék és alapozó nem tudott eltüntetni minden ráncot a szája sarkában és a szeme körül. Vállig érő barna haja volt, egyenletesen barna bőre, és olyan mellei, hogy nem lehetett nem nézni őket.
– Tetszik? – kérdezte mosolyogva, hogy zavartan kaptam el a tekintetemet.
– …a hajó! – fűzte hozzá-
– Szuper! És elnézést a pocsolyáért, csak úgy kicsúszott a számon.
– Ugyan, semmi gond! Ez csak a hazai kikötője.
Dicsértük a hajót, beszélgettünk egy kicsit, addig, addig, hogy:
– Gyertek fel! Nézzétek meg! – szabadkoztam, de Kriszti nevetett.
– Azt mondtad, neked is ilyen lesz! Hát csak gyere! – és felcibált magával.
A hajó lágyan himbálózott, a nap sütött, és mi kibámészkodtuk magunkat. Volt mit! Aztán elterpeszkedtünk a „fedélzeten”, és nagyon jól éreztük magunkat. Zsóka, így hívták a nőt, hűtött fehér bort hozott, és kérte, ne hagyjuk magára, amíg a férje meg nem jön, mert csak halálra unná magát. Bár én inkább mentem volna, Kriszti nyugtatott, ráérünk.
– Úgysincs dolgunk! – Nincs a fenét! – gondoltam.
Alkonyodott már, mire megérkezett a „kapitány” is. Sándor szikár, őszülő férfi volt, előzékeny, de lehengerlő modorral. Tűkön ültem, de hát egyből mégsem cihelődhettünk fel.
– Nem, nem! Szó sem lehet róla! – jelentette ki aztán Sándor.
– Hálás vagyok nektek, hogy szórakoztattátok Zsókát délután. Úgy, hogy nincs apelláta, maradtok vacsorára, ezen a hajón én vagyok a kapitány.
Kriszti a legjobb formáját hozta, harsányan nevetett, jót is tett volna már neki a vacsora, mert kezdett látszani rajta a fehérbor.
Vacsora után persze megint nem lehetett rögtön felugrani, pedig már tök sötét volt, csak a parti lámpák fénye szűrődött oda egy kicsit. Beszélgettünk, vicceket meséltünk. Sándor bókolt Krisztinek, én is Zsókának, óvatosabban persze, mégiscsak az anyám lehetett volna.
– Elnézést van ezen a hajón WC, vagy ki kell menni a partra? – támaszkodott meg Kriszti a vállamon.
– Ezen a hajón minden van. Gyere, a kapitány megmutatja! – állt fel Sándor is.
Alig tűntek el a lejáróban, Zsóka keze mintegy véletlenül a lábamhoz ért. Váratlan volt a dolog, és nem tudom megfelelő szó-e rá, de megtisztelő. Egy ilyen jó nő, egy kölyökkel! Mindenesetre a dolog nem tűnt egészen ártatlannak, és kellemesen megborzongatott. Zsóka hosszú történetbe kezdett, arról, hogy mi mindent lehet művelni ezen a hajón Sándorral, és Sándor nélkül, merthogy ő nem féltékeny. De most itt van a férjed, gondoltam, míg Zsóka halkan duruzsolt a fülembe, a keze feljebb araszolt, beóvatoskodott a pólóm alá, és a hasamon körözött. Hosszú volt a mese, és nem nélkülözte a részleteket, én egyre idegesebb lettem, mert Kriszta és Sándor csak nem jöttek vissza.
– Hol vannak már? – álltam fel nyugtalanul.
Zsóka is felállt, szorosan elém lépett a falatnyi fedélzeten, közém és a lejárat közé. Éreztem az illatát, szorosan markolta a kezemet és a csípőjére húzta.
– Tényleg azt akarod, hogy már visszajöjjenek?
– De mit csinálhatnak ennyi ideig?
– Hagyd őket! Hadd mulassanak! – Zsóka ajka arasznyira volt az enyémtől.
– Mire gondolsz?
– Ne aggódj! – egészen hozzám simult.
– Csak egy kicsit hagyd még őket! Ó, Sándort mindig elgyengítik a fiatal lányok. Biztos fűzi a fejét. – és a puha szája rátapadt az enyémre, lágyan, érzékien.
Nem hihettem, hogy Kriszti elfelejtette volna, miért jöttünk le hét végére. Mégis jöhetnének már. Csak ne most, mert Zsóka nyelvébe mégsem haraphattam bele. Szorosan hozzám simult, és játszott az ajkammal, nyelvemmel, telt melle nekem szorult, csípőjére vont kezem lecsúszott a fenekére, mire alul is rám tapadt. Fél szemem és fülem közben a lejárón tartottam, hogy bármelyik pillanatban elengedhessem, ha Krisztáék visszaérkeznének. Percek teltek el, Zsóka lehúzott az ülésre, ott csókolóztunk és simogattuk egymást. Megfogtam a pólón keresztül a mellét, éreztem a súlyát, cirógattam a nyakát, tarkóját. Az ő keze a póló alatt simogatta a hasamat, derekamat, hátamat. Tenyerét az ölemre csúsztatta, éreznie kellett a merevedésemet. Amikor felbátorodva én is a combja közé nyúltam, hirtelen összezárta azokat, foglyul ejtve a kezemet. Megmerevedtem. Messzire mentünk, túl messzire. Csak remélhettem, hogy Krisztiék odalent nem jutottak idáig. Elhúzódtam, és úgy fordítottam a fejemet, hogy lefelé hallgatózhassak. Zsóka azonnal megérezte a hangulatváltozásomat.
– Na jó, Gyerünk le! – simogatta meg az arcomat.
Megkönnyebbültem. Vége a kínos és nevetséges helyzetnek. Megköszönjük a vendéglátást, elköszönünk, és megyünk haza Krisztivel. Kriszti velem van, nekem kell megvédenem az ilyen helyzetektől. A szívem a torkomban dobogott, amikor Zsóka kézen fogva maga után húzott, és halkan benyitott a kabinajtón. Tartottam az elénk táruló látványtól. De odabent nem volt senki, csak egy falról lecsapható ágy, s annyi hely, hogy teljesen egymáshoz préselődtünk. Akkor, ezek szerint két kabin van, és ők a másikban vannak. De Zsóka nem hagyta, hogy végiggondoljam. Teljesítette a kívánságomat, lehozott, és a karjai rögtön újra körém fonódtak. A tenyere becsúszott a nadrágszíjam alá, le a nadrágomba, megmarkolta a fenekemet, és úgy húzott magához. A két kabin között a fal papírvékonyságú lehetett, mert egyszercsak Sándor hangját hallottuk.
– Káprázatos melleid vannak. – Kriszti kuncogott.
– Tömörek, ruganyosak, mint két teniszlabda.
– De Sándor, mit szólna ehhez Zsóka, meg Misi? Nem kéne visszamenni?
– Ne aggódj! Nem zavarnak minket. Zsóka különben is tudja ki a kapitány ezen a hajón.
– Igazán? És ő nem bánja? – kérdezte Kriszti.
Zsóka ajka elvált az enyémtől, a fejünk felett világító apró lámpa fényében láttam, hogy hangtalanul nevet. Ujját figyelmeztetően az ajkához emelte, és a falhoz húzott, hogy hallgatózhassunk.
– Zsóka tudja, mik a gyengéim, és legtöbbször meg is adja nekem. Úgy, hogy csak rajtad múlik Kriszti, ha te nem akarod… – csend volt, a szájuk valószínűleg mással volt elfoglalva.
– Nos, akarod, hogy felöltözzünk, és felmenjünk hozzájuk? Te döntesz Kriszti!
A választ nem hallottam, mert Zsóka a fejemen át lehúzta a pólómat.
– Meglepődtél? – súgta a fülembe.
– Igen, te tudtad? – leheltem vissza.
– Sejtettem.
– Ülj az ágyra Kriszti! Levehetem a maradék ruhádat is?
– És a tiédet? – hallottuk Krisztit.
– Na nézd a kis szemtelent! Erre gondoltál?
Zsóka hangtalanul nevetett, éreztem, ahogy rázkódik a melle. A szája a nyakamon kóborolt, a keze a fenekemet simogatta.
– Gyere Kriszti! Fogd meg, vedd a kezedbe! – mondta Sándor.
– Neked is tetszik, vagy csak az én kedvemért csinálod?
– Tetszik. Jó! – megdöbbentem, mert hogy én hagyom magam elcsábítani az hagyján, de azért a kettőt mégsem lehet egy mércével mérni. Különben is én azért kerültem ilyen helyzetbe, mert ő eltűnt Sándorral.
– Csókold meg Kriszti! Ne félj, nem harap! Nagyon szeretném, ha megcsókolnád. Úgy, nyisd ki a szád, egy kicsit jobban! Nézz rám! Ne szégyelld magad, gyönyörű szemeid vannak!
Zsóka kicsatolta a szíjamat és a térdemig tolta a nadrágomat. A tenyere az én forróságomhoz képest hűvösnek tűnt.
– Ezt még soha nem csináltam. – hallottuk Kriszti hangját.
– Igazán? Zsóka nagyon szereti. Van, hogy ő kéri, hogy cumizhasson.
Ránéztem Zsókára. Mosolyogva bólintott, és lenyomott az ágyra. Persze, tudom, vannak lányok, akik nem egyszerűen a szájukba veszik, de az arcukra is engedik, vagy a mellükre. De nekem még soha nem sikerült rávennem a barátnőimet, Krisztit sem, a maximum egy puszi volt rá. S most Sándor ilyen gyorsan rávette !?
– Nagyon jó Kriszti, nagyon jó! Ha tudod, vedd egy kicsit mélyebbre! S közben simogathatsz a kezeddel.
Mintha Zsókának mondta volna, ő elém térdelt, és rám hajolt. S amint az ajkai közé vette, minden ellenállásom megszűnt. Végül is, már nem volt mit tenni, Kriszti elvonult a szomszéd kabinba Sándorral, és nem beszélgetni. Engem Sándor felesége kárpótolt a barátnőmért.
– Neked is tetszik, amit csinálsz Kriszti?
– Igen Sándor, igen. Jó érzés.
– Tetszik az íze?
– Nem is tudom. Nem is tudom, van-e íze, de nem rossz. Az illata, az jó!
– Nagyon ügyes kislány, és bátor! Kérhetek tőled én is valamit?
– Éspedig?
– Feküdj az ágy szélére, és nyisd szét teljesen a lábadat. Ne legyél szemérmes! Hidd el, egy nő ott is szép, sőt gyönyörű!
Kisvártatva Kriszti nevetni kezdett. Nem olyan hangosan, mint szokott, de szinte láttam, ahogy rázkódnak az apró mellei.
– Bocs. Csiklandós vagyok.
– De azért tetszik?
– Nagyon, nagyon. Te is megízlelsz engem?
– És nagyon ízlik! Csodálatos a puncid, és ez a kerek, kemény labda, a feneked is.
Igen, Krisztinek valóban csodálatos teste van, nincs szüksége krémekre, szoláriumra, kozmetikusra. S a ruhák csak bizonyos koron túl kellenek, hogy leplezzék a test fogyatékosságait. Talán ezért nem vetkőzött le Zsóka, gondoltam gonoszul. De először voltam egy nő szájában, és ez csodálatos volt. Zsóka szája puha volt, és forró, éreztem, hogy kicsordul közben a nyála, és minden cuppanás felizgatott. Az ujjai lágyan morzsolgatták a heréimet, és hátranyúlt, végigmasszírozott egészen a fenekemig. Nem tudtam sokáig tartani magamat. Amikor megrándultam, Zsóka erősen marokra fogott, még húzott rajt kettőt, aztán az arcának szegezett. Minden izgalmamat, csalódottságomat, és dühömet Kriszti miatt beleadtam, és Zsóka hagyta. A lábaim között térdelt, arcát a combomra fektette, éreztem a nedvességet a bőrömön. Egy puszit nyomott a szerszámomra:
– Mindjárt jövök. – súgta, és kisurrant az ajtón.
Nem hiszem, hogy sokáig volt távol. Levetettem a nadrágomat, mert az eddig a bokámnál gyűrődött, és az ágyon heverve vártam rá. Hallgatóztam.
– Kriszti! Most már megpróbálhatjuk, ugye? – hallottam Sándor hangját.
– Ó, igen.
– Azért félsz egy kicsit?
– Nem vagyok már szűz, de mégis…
– Ez teljesen normális Kriszti. Egy kicsit simogatlak vele előbb jó? Már nagyon síkos vagy.
– Ez most jó, nagyon jó.
– Engedd el magad egészen, jó? Feküdj hanyatt, és engedd el magad teljesen. Ez az!
Rövid csend következett. Ahogy hallgattam őket, jöttem rá, hogy nekem igazán eszembe sem jutott, hogyan is fog megtörténni köztünk Krisztivel. Lefekszünk és kész, gondoltam.
– Jó kislány! Egy picit beljebb megyek, jó?
– Igen Sándor, rendben.
– Nekem nagyon jó, neked is tetszik?
– Igen, most már jó.
– Édes lány vagy. Akkor mozogni kezdek egy kicsit, rendben?
Hallottam az ágy félreérthetetlen ritmikus hangját.
– Nem túl erős Kriszti?
– Nem, nem csak csináld! – Kriszti hangja már semmiféle tartózkodást nem tükrözött, ellenkezőleg.
Akkor, ott nagyon, nagyon egyedül éreztem magam. Attól, amit hallottam újra kőkemény lettem. Nem Zsókától, mert csak végignézve magamon jutott eszembe, hogy mégis mit csinál ennyi ideig. Odaát Kriszti nyögései egyre hangosabbak lettek. Aztán újra Sándor, halk hangja:
– Próbáljuk meg másképp is Kriszti! Fordulj meg! Úgy, és most térdelj föl! Gyönyörű vagy. Na, milyen?
– Hát az előbb talán jobb volt, de így sem rossz.
– Jó, akkor gyere fölém! Így jobb?
Ekkor jött vissza Zsóka. Teljesen levetkőzött. A félhomályban láttam kerekcsípőjét, melltartó nélkül kicsit megereszkedett melleit. Rám simult, és a számat kereste. Hát persze! Fogat mosott. Hosszú haja beterítette az arcomat. Nem volt 18 éves, mint a lány, akivel a férje volt a szomszédban, de ápolt, vonzó, igazi nő volt. És tapasztalt, kíváncsi lettem volna, hogy neki mi tetszik bennem, de csak élveztem a parfümje illatát, puha kezét, forró bőrét, illatos leheletét. Engem fordított felülre, megcsókoltam a mellbimbóit, lekúsztam a hasán. Szétnyitotta a lábait, és hagyta, hogy én is megkóstoljam az ízét.
– Tetszik neked ez a pozíció, Kriszti?
– Az azért jobb volt, amikor betakartál.
– Parancsára hölgyem, úgy csináljuk, ahogy neked tetszik.
Zsóka csendes volt, amíg az én tapasztalatlan nyelvem kutatott a puncijában. Csak a hasa hullámzása jelezte, hogy jól esik neki. Amikor újra meghallottuk az ágy zaját odaátról, önkéntelenül is felvettem a ritmust. Mi csendesek voltunk, bár nem lehetett tudni, hogy mitőlünk mi hallatszik át. Aztán Zsóka rám ült, és lassan himbálózott rajtam, én játszhattam a melleivel, kemény mellbimbóival. A haja az arcába bukott, vállamra támaszkodó kezén megcsillant a jegygyűrű.
Odaát Kriszti hangosabb lett. Nem tudom miért zaklatott fel a gondolat, de szinte dühvel fúrtam magam a rajtam lovagoló nőbe, aki olyan könnyedén „kölcsönadta” a férjét, és minden kérdés nélkül élveztem el. Zsóka ujjai összefonódtak az enyémekkel, és lihegve borult rám, az ajka duzzadt volt, és száraz, de mosolygott. Én meg örültem, hogy boldoggá tudtam tenni.
– Hogy érzed magad Kriszti?
– Csodálatosan, mintha repülnék.
– Nem bántad meg?
– Nem, nem, semmi esetre sem. Nem hibáztathatlak semmiért.
– Nem foglak elfelejteni Kriszti. Gyönyörű este volt.
Talán beszélgettek még, de én félálomban voltam Zsóka puha, forró teste alatt. Arra ébredtem, hogy nyílik a kabinajtó, és Kriszti néz le ránk, a meztelenül ölelkezőkre. Tiszta volt, felöltözve, megfésülködve, szalmacsutka haja hátrakötve, mint délután. Mintha az, hogy ő öltözött fel először, engem tett volna bűnössé.
– Misi! – halkan szólt.
Volt a hangjában valami, fájdalom, szemrehányás, sértődöttség? Azóta sem tudom, mi mert józan ésszel oka nem lehetett egyikre sem. De volt.
Szótlanul mentünk haza. Aznap éjjel egy ágyban aludtunk, de nem értünk egymáshoz. Másnap kötelességtudóan strandoltunk, és messzire kerültük a kikötőt. Vasárnap estére otthon voltunk. Azzal váltunk el, hogy felhívom. Két hete.

A legjobb POTENCIANÖVELŐK itt! – A legjobb SZEXSHOP BOLT ÉS WEBÁRUHÁZ itt!