Orbánt talán még a lábam közé engedném, de Demszky-t már nem. Lehet, hogy csak a hatalom vonz. Nietzsche szerint a boldogság forrása a hatalom. Hát, nem tudom, lehet, hogy igaza volt az öregnek. Engem a fasz boldogít, nem a hatalom. A választási plakátokon és a szórólapokon kiglancolt, vidámra retusált gennyek mosolyognak, mint valami giccses jehovatanús fosadványon. Az egész politika undorító. Azért én még hiszek benne, hogy léteznek kevésbé korrupt politikusok is, akiket tényleg érdekel a nép, meg minden. De az ilyesmi ritka, mint az olyan rendőr, aki nem játszik össze bűnözőkkel. Welcome to Hungary !
Más: ki sem néznétek belőlem, pedig szeretek olvasni. Imádom Vonnegut, Csáth Géza, Spiró György cuccait, Karafiáth verseit. Persze nem vagyok filozófia szakos pina se, aki nem tud öltözködni, saját maga varrja a táskáját, és megvet mindenkit, aki nem ismeri az általa imádott, kimondhatatlan nevű francia írókat. Úgy érzem, megtaláltam a középutat a züllött nő és a remek társasági lény között. Megbaszott még egyéb művészet is: elkezdtem januárban agyagozni! Valahonnan a garázsunkba került egy korongozó izé. Olyan, mint amit az Magyar 1-en nyomnak délelőtt, amikor valami mucsai asszonyokat interjúvolnak, hogy milyen módon készül a korondi köcsög. Gondoltam, csinálok Bikámnak egy helyre kis hamutartót, de akárhogy is gyúrtam az agyagot, mindig fasz lett belőle. A tudatalattim tréfálkozik velem, vagy csak pusztán ügyetlen vagyok?
Miről lesz ma szó? Egy meglehetősen bizarr és spontán kalandról. Talán annyira nem is lesz izgalmas – az eddigiek tükrében legalábbis. Központi témánk a csöcs – tudjátok, ami a csajokon van.
Még tavaly nyáron esett meg a Budapest-Balatonvilágos közötti szakaszon. Ülünk a vonaton egy kupéban. Két hátizsákos matyónénivel osztjuk meg a fülkét, akik le is szállnak félidőben. A következő állomáson egy kismama száll fel, kezében egy könnyűszerkezetű, hordozható babakocsival. Barátságos polgároknak tételez fel minket és megkérdi az ajtóból, hogy van-e szabad hely nálunk? Mondjuk, hogy bőven, üljön csak le. Segítünk neki elhelyezni a kocsiját. Szép, fiatal kismama volt. A gyerek nem tudom milyen volt, nem szeretem őket. Ülünk-üldögélünk, fut velünk a vonat, szalad a táj az ablak mögött – egyszer csak így szól a csaj:
– Nem zavarná önöket, ha megetetném a kicsit?
Persze, tudtam, hogy nem egy szendvicset fog elővenni neki, hanem a mellét a szopizáshoz. Nem tudtam kihagyni, benyögtem:
– Persze, hogy nem zavar… feltéve, ha megkínál minket is.
Tudom, hogy régi népi szokás az MÁV-utasok közti elemózsia csere, de ez már átlép egy bizalmi határt. Biztos voltam benne, hogy a csaj felháborodva elviharzik, de ehelyett kacéran elmosolyodott és azt felelte:
– Semmi akadálya, de a csöppségemé az elsőbbség!
– Mi sem természetesebb – feleltem.
Nekilátott cicizni a gyereket, majd amint végzett, megböfiztette, betakargatta és visszarakta a kocsijába. A csöcsét nem csomagolta el, szenvtelenül csüngött az emlő a semmibe. Ránk nézett:
– Nos, ki lesz az első?
Bikám jelentkezett. A csaj mellé ült, szépen elhelyezkedett, félig az ölébe feküdve, és türelmesen várta, hogy „anya” a szájába adja a cicit. Szépen szopizott, majd az anyuka kedvesen figyelmeztette őt, hogy ha igazán szeret engem, hagy nekem is. Bikám abba fejezte és helyet cseréltünk. Ugyanazt a pozitúrát vettem fel. A lány melle illatos volt, puha cicibimbója pedig gumicukorra emlékeztetett. A számba vettem és elkezdtem szívogatni, először nem jött semmi, majd rájöttem, hogy rosszul szopok – nem alakult ki vákuum. Ehhez az egész bimbót be kell kapnom: ez nem olyan, mint a kólásüvegből csücsörítve inni.
Lassan elindult a szülőlé. Nem volt jellegzetes íze, inkább amolyan friss tejtermék-szerű matéria. Az illata erősebb volt, mint az íze. Valahogy a számban, a szájpadlásomon is éreztem az émelyítő, tömény illatot. Ami viszont rettenetesen felbúgatott, az maga a szituáció volt. Én is befejeztem az uzsonnát, és Bikám mellé ültem.
A lány búcsúzóul marokra fogta mellét és tréfásan Bikám felé spriccelt egy tejsugarat, ami a jobb vállán találta el a pólóját. A nő csilingelve felkacagott.
Ám Bikám döbbent arcán mindketten jót nevettünk.
Egy darabig csevegtünk a csajjal, majd le kellett szállnunk a vonatról, mert célhoz értünk.
Bikám egy darabig megbabonázva, némán baktatott mellettem, végül elmondta, hogy ez a szopizás egyszerre volt számára végtelenül bizarr és erotikus: mintha egy másik világba került volna, ahol az idegenek szoptatása teljesen természetes – gondolt is rá, hogy kiveri közben, de az már szerfelett udvariatlanság lett volna, és talán a csaj sem örült volna egy adag spermacsataknak a gyatyáján. „Mi sem vagyunk állatok!” Azon vitatkoztunk, hogy vajon a csajnak is olyan jó volt-e, mint nekünk?
Már amikor felszálltunk, nagyon éhesek voltunk, de nem számítottunk rá, hogy ilyen különleges étekben lesz részünk: mit nekünk az a drága zsömle és ivólé, amit valami fejkendős, izzadó pronyó körbetologat bevásárlókocsiján a kupék között??
– Micsoda nő! – mondta T.
– Hiába csinálták meg, azért még ő is szereti a kényeztetést – feleltem, és gondolatban már a fagyizónál jártam: desszertet követeltem a tejcsata után.
Bikámom annyira beindult az élménytől, hogy azt mondta nekem, nem érdekli, ki látja meg, de most azonnal meg akar kapni… akarom mondani, baszni!
Balatonvilágosnál a vonatállomástól indul felfelé egy kis emelkedő, ahol sok bokor van és csodás panoráma nyílik a Balaton délkeleti csücskére. Elindultunk felfelé. Kinéztünk egy jóképű bokrot és belebújtunk. Mivel csak egy gyors menetet terveztünk, mindketten csak a gatyánkat toltuk le.
Azt hittük, senki sem látja röpke párzásunkat, pedig de. Egyszer csak hallom, hogy egy borízű hang kiabál valahonnan:
– Disznó állatok!
Megriadt őzikeként körülnéztünk. Az úttest mögött, az egyik nyaralóban, egy szalonnásan kövér nő fürdőruhába kötözve állt, mellette szalmakalapos ura, kiköpött
Zimmer Feri, atlétatrikóban. Az asszony a törülközőjét, amin minden valószínűség szerint eddig döglött, most a szája elé szorítva, sóbálvánnyá merevedve állt. Igen, abból a szögből tényleg mindent látott, nem takart eléggé a vegetáció. Az ura még egyszer ránk kiabált:
– Takarodjatok innen, a kurva anyátokba, mert kimegyek! Ezt mégis hogy képzelitek, micsoda dolog ez? Jó érzésű emberek és gyerekek is vannak errefelé!
Bikám egy cseppet sem jött zavarba – vagányan visszaszólt neki:
– Mindjárt végzünk, fater!
Az öreg szó nélkül feltépte a kaput, és sebes léptekkel megiramodott felénk.
– Siess, Tomi! Sokáig tart még?– ziháltam neki.
– Ha már elkezdtem, be is fejezem!
Felgyorsítottuk a menetet. Csak úgy csattogott a picsám.
Az öreg már a portája előtti árokparton volt.
Bikám lélegzete egyre gyorsult.
Az öreg átszaladt az úttesten.
Bikám üvöltve élvezett a hátamra, éreztem, ahogy forró magmája menetet vág a bőrömre ülepedett izzadt porban. Már majdnem elkapta a fater a hajamat, de előtte gyorsan felhúztuk a gatyánkat (letolt nadrággal elég nehéz futni) és elrohantunk.
– Meg ne lássalak titeket még egyszer errefelé, állatok! – hallottuk a hátunk mögül.
Ez volt a nagy nyári kalandunk.
Rájöttem valamire a napokban: Bikámnak van egy titka. Az utóbbi időkben, minden második szerda este eltűnik, és csak reggel jön haza. Még ma kiszedem belőle, és holnap elmesélem nektek. Esküszöm, holnapra kiszedem belőle, mit titkol előlem és hova tűnik el hosszú órákra…
[Lolita történetek]

A legjobb POTENCIANÖVELŐK itt! – A legjobb SZEXSHOP BOLT ÉS WEBÁRUHÁZ itt!