Az élet néha olyanonkat produkál, hogy csak néz az ember. Jó házasság. Jóképű férj. Édes kisgyerek. Szülés után visszanyert, lányos, sportos alak. Szuper állás. Ezeket rendszeresen tudatosítottam magamban, mert az embernek örülnie kell, amikor minden stimmel az életében. És akkor…

Nyolc éve voltunk együtt Kristóffal, szerelemben, szeretetben. Építettük a karrierünket, néha kevesebbet figyeltünk egymásra, de gondoskodtunk arról, hogy évente legalább háromszor elutazzunk valahová, ahol kettesben lehetünk. Erre a fiunk születése után is figyelni akartunk.
– Boldog szülinapot! – lépett be a hálószobába egyik reggel Kristóf, karján Marcival, és szépen becsomagolt ajándékot tett az ágyra. Alig voltam még magamnál. Odakint még csak akkor kezdett világosodni, az egyéves Marci édesen gőgicsélt Kristóf kezében, már túl volt a reggeli kakaóján. Kibújtam az ágyból, kibontottam a dobozt, és valósággal szíven ütött a gyönyörű gyűrű, amelynek közepén egy brill ragyogott.
Felálltam, Kristófhoz léptem, átöleltem őket. Az én két „pasimat”. Kristóf azután elvitte Marcit a bölcsibe, én pedig beköltöztem a fürdőszobába. Meglepődtem, amikor Kristóf visszajött. Belépett a fürdőbe, épp kiszálltam a kádból és a tükör előtt bekentem magamat testápolóval. Kristóf mögém állt, átölelt, és azt mondta:
– Gyönyörű vagy, Gabi. Szebb a tested, mint egy húszévesé. Csak ezt akartam mondani – csókolt a nyakamba. Nevettem, de közben a tükörbe néztem. Negyvenedik születésnap – és a tükörben egy fiatal nő állt velem szemben, ruganyos, izmos testtel, formás mellel, ránctalan arccal. Elégedett voltam mindennel, amit eddig elértem. Felhőtlenül boldog voltam a negyvenedik születésnapomon.
A családi ünneplést pénteken tartottuk, szombaton pedig a barátainkkal ünnepeltünk egy étteremben. Összesen hatan voltunk, két baráti házaspárral: Judittal és Zsolttal, valamint Ágival és Zsomborral. Judit a lánykori barátnőm volt, Ágiékat pár éve nyaraláson ismertük meg. A főételek után érkezett a torta, tűzijátékkal, és én eléggé zavarban voltam, ugyanis a környező asztaloktól mindenki minket figyelt, mivel még zenei kíséretet is kaptam a tortához. Vártuk, hogy elégjenek a tűzijáték gyertyái, és a villódzó fényen keresztül éppen a velem szemben ülő Zsombort láttam. Meleg barna tekintete lágy volt, ahogyan nézett rám.
Az volt az érzésem: ebben a tekintetben el lehet veszni… Aztán a gyertya elaludt, Kristóf megcsókolt, majd mindannyian puszival köszöntöttek. Az est további részében önkéntelenül újra és újra Zsombor felé kalandozott a tekintetem. Érdekes, hogy évek óta összejártunk több-kevesebb rendszerességgel, szerettük őket, de azon az estén, a tűzijáték fényénél történt valami, ami miatt másként kezdtem látni Zsombort.
Kétgyerekes, megbízható családapa, felelős beosztású férfi, hűséges férj – hasonlóan Kristófhoz. Addig nem tartottam különösebben jóképűnek, de ahogy a tűzijáték sárgás szikrái visszatükröződtek világosbarna íriszében, bennem is felszikrázott valami. Nyolc év után először fordult elő velem, hogy egyáltalán észrevettem egy férfit, hogy nőként néztem valakire.
Zavartan búcsúztam el a barátainktól, magam sem értettem, mi történt velem egyetlen másodperc alatt, mi változott, mi kavart fel annyira, hogy rám telepedhessen a zavar. Azt gondoltam, talán minden elmúlik majd, ahogyan jött, talán másnap arra ébredek, hogy elmúlt ez a hangulat, hogy tévedés volt ez a pillanat. De a zavartság megmaradt, és egyre jobban vágytam rá, hogy újra láthassam őt.
– Ez vágy. Sima szexuális vágy, vagyis ösztön – mondta pár hét múlva az egyik legjobb barátnőm, „párkapcsolati szakértőm”, Lilla. – Rád törhet egy pillanat alatt, és el is múlhat, ahogy jött. Valószínűleg ő is hasonlóan érez, mert ezek a pillanatok kölcsönösek.
– És ha nem? – kérdeztem aggodalmasan, bár nem is tudtam biztosan, miért aggódom: hogy elmúlik, vagy hogy nem múlik el belőlem a vágy.
– Ha nem, akkor döntés születik, gondolom én – vonta meg a vállát. – Csak Kristóf meg ne tudja, és persze Zsombor felesége sem. Reméljük, hogy egy alkalom, és kisül belőletek a feszültség. Mert ha nem, akkor ez már nem csupán vágy. De ne beszéljünk most erről, lehetséges, hogy egyik nap valóban arra ébredsz, hogy nevetsz ezen a vágyadon, és múlt időben beszélhetsz róla…
Hát ez a feszültség nem akaródzott múlni. A születésnapom után kétszer találkoztunk Zsomborékkal, egyszer ők jöttek hozzánk, egyszer mi mentünk hozzájuk. Mindkét alkalommal többször összekapcsolódott a tekintetünk, és beleborzongtam a pillantásába. Ugyanúgy beszélgettünk, mint régen, de a társalgásunk lassanként már két szinten zajlott: a társasági szint alatt a nő és a férfi adott óvatos, de félreérthetetlen jelzéseket egymásnak.
Minden este azzal aludtam el, hogy elképzeltem, milyen lenne, ha ő meg én szeretkeznénk, ha mindketten társat cserélnénk, és ő meg én együtt élnénk… Egyre durvább álmok tolakodtak elém, bizony, megfordult a fejemben, hogy esetleg Zsombor a végzetem, hogy nem véletlenül találkoztunk annak idején azon a nyaraláson. Közben szerettem, ugyanúgy szerettem a férjemet, de mégis Zsomborról ábrándoztam. Veszélytelen álmodozás volt, hiszen kettesben még sosem találkoztunk.
Aztán egyik nap felhívott azzal, hogy oda tudnám-e adni neki az egyik reprezentatív felmérésünk adatait, mert a cége szeretné használni az egyik projekthez. Attól kezdve naponta hívtuk egymást, persze csakis a felméréssel és a projekttel kapcsolatban, de érezhetően ellágyult a hangja, amikor velem beszélt, és éreztem, hogy az enyém is megváltozott, amikor ő volt a vonalban. Egyre izgalmasabb és egyre veszélyesebb játékot játszottunk. – Ez már nem csupán vágy – közölte Lilla. – Azt lerendeztétek volna ennyi idő alatt. Vigyázzatok, mert simán lebukhattok.
Amikor személyesen adtam át néhány iratot, Zsombor annyira zavarban volt, hogy teljesen idétlenül viselkedett. Azt gondoltam, meggondolta magát, és mégsem érdeklődik irántam. De másnap valami fura alibivel felhívott. Hétvégenként nem beszéltünk egymással, holott korábban ilyen gyakran előfordult – most valószínűleg mindketten attól tartottunk, hogy a hitvesünk észreveszi a hangunk változását, amikor vonalban vagyunk. A feszültség annyira nőtt bennem, olyan türelmetlenné váltam, hogy én erőltettem a következő találkozást. Érdekes volt, mert Zsombor többször igent mondott, aztán valamire hivatkozva mindig lemondta a találkozót.
– Fél. Vissza akar lépni. Mérlegel. Nem mer belemenni – sorolta Lilla.
– Mitől fél? Egy halom iratot kért, és egy kávézóban találkoznánk. Nincs oka félelemre, nem gondolod?
– Az érzelmeitől fél. Attól, hogy nem tud ellenállni neked, és hogy megtörténik az, ami eddig sosem, de amire mindketten vágytok.
Végül felhívtam, és azt mondtam neki, muszáj kérdeznem tőle valamit, személyesen. Vonakodva bár, de beleegyezett a találkozóba. Már ott állt a hotel előtt, ahová a randit megbeszéltük. Amikor meglátta, hogy kiszállok a kocsiból, önkéntelenül is elmosolyodott. Odaléptem hozzá egy puszira, majd ő kicsit elhátrált.
– Tettem valami rosszat, hogy ennyire furcsán viselkedsz velem? – vágtam rögtön a közepébe. – Ha igen, akkor mondd meg, mert tudd, hogy egyáltalán nem akartalak megbántani, még ha esetleg te úgy érezted is…
– Nem, nem bántottál meg, úristen, hogy jutott ez eszedbe? – nézett rám melegen, és magához ölelt. A torkomban dobogott a szívem. – Csakhogy ez, amit érzek, ezt nem lehet! Gabi, ezt tudjuk, hogy nem lehet… Nem tisztességes, nem lehet…
Csak álltunk ott, összeölelkezve, ki tudja, mennyi ideig. Közben csepergett az eső, és ő szorított magához, mint aki sosem akar elengedni, bennem pedig szomorúság és boldogság érzése kavargott. A nyakamba hajtotta a fejét, és lassan megéreztem, ahogy megcsókolja a nyakamat, majd az arcomat, és szép lassan a számhoz ért. Hónapok óta erre a forró, szenvedélyes csókra vágytam. Ott álltunk az utcán, a sötétben, csöpögött ránk az eső, és forrón csókoltuk egymást, percekig vagy akár órákig. Egészen ránk sötétedett, és egészen elzsibbadt a szám, amikor el tudtunk válni egymástól. Szó nélkül beültünk mindketten az autónkba és elhajtottunk.
Bűntudat, vágy, szerelem, szeretet – ezek az érzések kavarogtak bennem. Marcit már hazavitte az anyukám, és elég furcsán nézett rám, amikor megérkeztem (vagy csak én éreztem így). Attól kezdve vártam, hogy történjen valami, hogy legyen folytatás, majd megőrültem, hogy Zsombor hívjon fel végre, de nem hívott, és Zsombor külföldi útjára hivatkozva Ági lemondta a következő közös vacsoránkat. Tudtam, hogy nem hívhatom fel, de vajon lesz-e folytatás? Csakis erre gondoltam, és arra sokkal kevesebbet, hogy férjes asszony vagyok, hűséges, jóképű férjjel… Tudtam, hogy Zsombornak kell hívnia, és azt is tudtam, ha ő úgy dönt, hogy ne menjünk tovább, akkor nem teszek ez ellen. Szinte szétrobbantam a feszültségtől, de nem tehettem semmit. Nem küldhettem SMS-t, e-mailt, nem hívhattam. Hiszen már kiterítettük a kártyáinkat.
Azért folyamatosan a hívását vártam, és ez őrjítő volt. El is vállaltam egy kétnapos, vidéki előadást, amikor legalább hivatalból kikapcsolhattam a telefonomat. Sopronban szálltam meg, és délután, az első munkanap után jelentkeztem be a szállodába.
– Egy éjszaka lesz, igaz? – kérdezte a recepciós, amikor valaki megérintette a vállamat. Hátrafordultam, és az első csodálkozás után berobbant bennem a vágy. Zsombor volt az, öltönyben, elegánsan. Kongresszuson vett részt, éppen Sopronban. Teljesen véletlenül.
Egyikünk sem ejtett szót a vacsora alatt arról az átcsókolt estéről, de szinte vágni lehetett közöttünk a feszültséget. Aztán jött az éjszaka, és nem volt kérdés egyikünknek sem, hogy együtt töltjük. Mámorító volt, ahogyan hozzám ért, borzongató, ahogyan az ujjaival játszott a testemen, ahogyan csókolta a számat, a bőrömet. Erre vágytam hónapok óta, de álmaimban sem gondoltam arra, hogy ennyire csodás lesz. Másnap együtt reggeliztünk, szomorúan-boldogan, aztán ki-ki ment a dolgára.
Később megbeszéltük, hogy muszáj befejeznünk, mert ez nem csupán vágy, hanem szerelem. Mindketten sírtunk, de tudtuk, hogy vagy befejezzük, vagy nem tudjuk kontrollálni, mi történik velünk – és a családunkkal – a továbbiakban. Hetekig kiborulva jártam dolgozni, otthon próbáltam leplezni a szomorúságomat.
Aztán jött Zsombortól egy SMS. Válaszoltam. Aztán jött egy telefon. Szerelmes, kínlódó beszélgetés. Aztán még egy hívás. És most perceken belül mindketten indulunk a repülőtérre, külön-külön, hogy a váróban majd találkozzunk, és „szakmai útként” néhány napot Párizsban töltsünk. Hogy azután mi lesz? Ki tudja. Jó lenne, ha valaki tudná!

A legjobb POTENCIANÖVELŐK itt! – A legjobb SZEXSHOP BOLT ÉS WEBÁRUHÁZ itt!